Különös régészeti felfedezés történt Skóciában. Egy faragott arc került elő az Aberlemno III emlékkő közelében, de a szakemberek egyelőre nem tudják, melyik alkotáshoz tartozhatott.
Egy 2025 márciusában tomboló vihar döntötte le a skóciai Angus területén álló, körülbelül 1200 éves Aberlemno III emlékkövet. A sérülések felmérése és a helyreállítás előkészítése lehetőséget adott arra, hogy a régészek megvizsgálják a talpkövet és környezetét. A munkálatok során két váratlan leletre bukkantak: egy faragott emberi arcra és egy régebbi, állatábrázolásos kőtöredékre. A mintegy 2,8 méter magas emlékkövet kereszt, angyalok, állatok és további alakok díszítik. A településen fennmaradt négy pikt faragott kő egyikéről van szó, amelynek kidőlése addig nehezen hozzáférhető részek vizsgálatát tette lehetővé.
Rejtélyes emberi arcot rejtett a föld az ősi emlékkő mellett
Az emberi fejet ábrázoló töredéket az emlékmű körüli felső talajrétegben találták meg. Az arcvonások mellett göndör haj részletei is felismerhetők rajta. Megjelenése alapján kora középkori lehet, eredeti rendeltetése azonban egyelőre ismeretlen.

Közeledik a Tűz Ló év vége: Fontos, mit teszel a maradék időddel, ideje a saját életedet választani
Olvass tovább...
A faragott arc nem illeszkedik az Aberlemno III fennmaradt kőlapjához, és a környék más ismert pikt emlékművéhez sem sikerült kapcsolni.
A felfedezésről a Historic Environment Scotland november 5-i közleménye számolt be. A szervezet és az AOC Archaeology szakemberei szerint a fej arra utalhat, hogy további faragott emlékművek maradványai rejtőznek a földben. A másik töredék egészen más helyről került elő: az emlékmű talpkövét támasztották alá vele. Egy régebbi pikt kő része, amelyen feltehetően lazacot ábrázoló motívum maradt fenn. Hogy mikor törték össze, és mikor használták fel újra, további vizsgálatokkal tisztázható.
A talpkő alatt két olyan mélyedést is azonosítottak, amely egykor állókövek helye lehetett. Az egyik alapján elképzelhető, hogy az Aberlemno III eredetileg észak–déli tájolásban, az aberlemnói templom felé fordulva állt.

Vilmos herceg nem jó főbérlő: Földönfutóvá teheti a bérlőit a 670 milliós üzlet miatt
Olvass tovább...
Később ledőlhetett vagy elmozdíthatták, majd talpkőbe állítva, a keresztény hagyományoknak megfelelő kelet–nyugati irányba fordíthatták. A talpkövet Edinburgh-ba szállították, hogy kiemeljék belőle az emlékmű beletört darabját. Stefan North-Sagrott, az örökségvédelmi szervezet szakértője szerint ez további, évszázadok óta rejtett faragásokat tehet láthatóvá. Az arc eredete továbbra is megfejtésre vár: a kutatók még nem tudják, hogyan kapcsolódik a helyszín többi emlékéhez.

